Durci - morci ...

... igen, rólam van szó. Anya szerint durcimorci vagyok. Pedig nem is, csak vele nem akarok játszani, megjegyeztem ám hogy miatta voltam doktornéninél, mikor nem is voltam beteg ... és miatta volt a műtétem, és az utána lévő kómás napjaim is ... és még mindig haragszom.
Anya meg szomorú, mert nem akarok vele játszani, de hát mit hitt, hogy csak így, bünti nélkül megúszhatja? ... hát nem.
Most egyedül játszom, az ágy alatt, hogy ne is lássa hogy jól vagyok, és hogy aggódhasson azon hogy nem szeretem. Pedig szeretem ám, mindig simizget, ad sok puszikat a füleimre, takarít utánam, meg persze Ő adja a finom falatokat a pocimba ... de hát mit kell ezt magyarázni, Ő az Anyukám, jó hogy szeretem ...
... csak most még kicsit haragszom rá, de már nem sokáig (anya, ne aggódj, már nem sokáig :-D), amint kinő a pocimon a szőr, és nem emlékeztet semmi a nagy műtétre, addigra elfelejtek minden rosszat és újra vele fogok játszani, bohóckodni, fogócskázni, focizni (ja, nem, azt egyedül fogom ezután is) összebújni, puszilkodni ... egyedül kicsit már unalmas ...